Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Boldogság és bánat...

“TR” első szex…

Elkezdődött a takaró alatt a felfedezés…

Hát mondom ez így nem lesz jó, elmegyek lezuhanyozom, hát visszafele menet már nem voltak rajtam felesleges ruhadarabok csak egy törülköző. Ő mondt, hogy mielött indult akkor fürdött…

Megtörtént az első szex… kb egy órás volt, jó volt, de annyir ngyon nem hgyott bennem mély érzéseket. Vagyis nnyibn igen, hogy persze mint ketten készültünk vittünk óvszert mi valamilyen oknál fogva bennem maradt és Őt meg úgy érte a csúcs.
A végén mondta, hogy nincs rajta a “sapka” hát mondom az nagyon jó, elmegyek a fürdőszobába megnézem mit tudok tenni az ügy érdekében. Hát én nagyon nem tudtam semmit csinálni, de, hogy én mindenhol olyan voltam akkor már…
Visszamentem  szobába és kértem segítsen.

Utána szóba jött, hogy most mi lesz.. megnéztem a Női nptáromat, pont a legideálisabb periódusban voltam ahoz, hogy baba legyen belőle, de azt tudtuk mind a ketten, hogy elvileg nekem nem lehet gyerekem. De zért még témázgatott róla, én meg jeleztem, hogy hgyja abba, mert kezdek ideges lenni.

Lezuhanyoztam aztán Ő is lezuhnyzott, majd elindultunk  koncertre. Elkéstünk, amikor odaértünk már játszott az EDDA. De végül is jó volt. Én söröztem, “Tr” nem ivott mert vezetett.

Koncert után visszahúzódtunk a szállásra.

Ő is ivott egy kicsit majd ott folytattuk ahol elözőleg abbhagytuk. 
Kb a két együttlétünk kitett vgy 3 órát. Olyan intenzív volt “Tr”, hogy én már rér éreztem ilyet. Folyamatosan dumált közben, váltogatta a pózokat. Hát rég volt már ilyenben részem. 
Majd szépen elaludtunk olyan 2 óra körül. Hu olyan volt a pali, hogy ajajaj.

Olyan aranyosan aludt fogta egész éjjel a kezem vagy a hátát tette nekem, vagy a lábát tette át a takaróm alá. Mindig testi kontaktban voltunk. Majd én már jó korán felébredtem. Elmentem lezuhanyoztam, majd vissza bújtam mellé az ágyba. Mmmm. Közölte  „ne játsz a gyufával” majd kis szünetet tartott és folytatta,  „ha nem akarsz tűzet rakni” el is kezdődött valami de az ébresztő közbe vágott.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!